Éveken át írtam blogot, kb. 30 éve (vagy több) kézzel írok magamnak naplót, írtam több könyvet is, amelyek még a fiókban vannak, és jelent már meg verseskötetem is, utóbbiról mesélnék most egy kicsit!

A szerelem kikerülhetetlen téma, és nagy hiba legyinteni rá, hogy „engem nem érdekelnek az ilyen cukormázas marhaságok, mint a szerelmes versek”. Igen, tényleg van az irodalomban egy markáns rész a rózsaszín szerelmes ömlengéseknek, de ugyanígy helye van a valós megéléseknek, a kétségeknek, bizonytalanságoknak, bánatoknak és gyászfolyamatoknak is.

A szerelem számomra egy hullámvasút. Mindig nagyon izgalmas rész az, amikor szerelmes leszel, amikor elkezded megismerni a másikat, amikor nem tudod még biztosan, hogy ő is szeret-e, aztán jó esetben jöhet a beteljesülés, de legtöbbször a habkönnyű felhőkön nehéz sokáig boldogságban úszni, jönnek a szürke hétköznapok, amik bedarálhatják a kapcsolatot, és minket is. Vagy akár egyetlen kapcsolaton belül is megfigyelhetjük, hogy soha nem ugyanazon a hőfokon működünk, hanem hullámzik. Hol eltávolodunk kicsit, hol újra felfedezzük egymást, ennek is van egy körforgása. Ezekről az időkről is érdemes szerintem szót ejteni, mert így teljes a kép.

A Fel is út, le is út című verseskötetem szó szerint fordulatos, hiszen meglepő módon két oldalról is elkezdheted olvasni, és mindig a közepén van vége, ahol megfordítod a könyvet, és megy tovább a körforgás. Míg a Fel is út… oldalról a szerelembeesés csodás időszakát olvashatod, addig a Le is út… oldalon a szerelem sötétebb, borúsabb vetületét találod. De fontos, hogy ott sincs még vége a történetnek, hiszen mindig jön újabb jó, mindig van esély akár egy kapcsolat újraéledésére, akár új kapcsolatra, új szerelemre. Emiatt nem akartam, hogy ezek a versek a jóval kezdődjenek és a rosszal végződjenek, mert egy körforgásnak nincs eleje és vége.

2022. februárjában egy remek estét töltöttünk el a KisVillában, ahol a szerelemről és a könyvemről beszélgettünk Kutfej Krisztával. A verseket Hullé Panka adta elő, a zenei aláfestést pedig Mario Gonzalez Moreira pengette hozzá gitáron. Csodálatos közönség jött össze, és a csoda nemcsak abban állt, hogy sok érző-értő ember találkozott azon az estén a KisVillában, hanem abban is, hogy húszévesek éppúgy voltak, mint 60 felettiek. A beszélgetés után még sokáig maradtam, mert sorban jöttek oda hozzám a résztvevők, és nagyon meghatott, milyen nagy hatással voltak rájuk a versek. Egy 20 év körüli fiú megrendülve jött oda hozzám, és azt mondta, annyira köszöni, hogy megírtam ezeket a verseket, mert ő pont ugyanezt érzi, de nem volt rá jó szava eddig. Nagyon boldog voltam, mert épp ez volt a célom a kötettel.

Ízelítőnek egy részlet az estből, a Ragadozó című versemmel: